Rácok Egerben

(Kivonatolva a Mihalik Béla Vilmos: Rácok, hajdúk, újkeresztények Egerben (1687-1699); és egyéb internetes lapokból)

Eger Magyarország egyik legszebb ősi, műemlékekben gazdag városa a Mátra és a Bükk hegység között folyó Eger patak völgyében a Bükk nyugati lábánál húzódó dombvidéken fekszik. Az egri medence és az azt övező hegyes vidék emberi településre mindig nagyon alkalmas volt. Erre mutatnak a felszínre került régészeti leletek, amelyek az őskortól kezdve a történelem valamennyi korszakát képviselik.

Régészeti leletek bizonyítják, hogy a honfoglaló magyarság első nemzedéke a X. század elején megszállta Eger területét.

Eger létrejötte valójában egybeesik első királyunk, Szt. István állam- és egyházszervező tevékenységével. A település mint püspöki székhely már a korai középkorban jelentős helyet foglalt el a magyar városok sorában. A környék természeti adottságai, az alföld és a hegyvidék találkozása különböző országrészek közötti gazdasági és kulturális kapcsolat létesítését tette lehetővé.

Ezt a fejlődést akasztotta meg átmenetileg a tatárjárás 1241-ben, Mátyás király uralkodása (1458-1490) újabb fejlődést hozott a település életében.  A mohácsi vész után, 1526 után szomorú időszak következett be Eger életében is. A kettős királyság idején a város szinte évente cserélt gazdát, s a török is közeledett.

Míg Dobónak és katonáinak 1552-ben sikerült a várat megvédeni, addig 1596-ban az akkori kapitány vezetése alatt álló idegen zsoldosok azt feladták.

Eger 1687 decemberében 17-én szabadult fel a török uralom alól. Bár a visszafoglalás nem ostrommal, hanem kiéheztetéssel történt, a város teljesen leromlott állapotba került. A falakkal körülvett területen az egykori feljegyzések szerint mindössze 413 ház volt lakható, s ezekben is főként visszamaradt török családok laktak.

E kilenc évtizedes uralom nyilvánvalóan nem maradt nyom nélkül a városban. A város újjátelepülésének és újjáépülésének története igen nehezen és elégé elkülönülten történt.

A rácok telepedtek le leginkább egy tömbben a Ráckapu és a rác-templom térségében. Az egri görögök és rácok 1688. szeptember 20-án az egri püspök előtt letették az esküt és egyesültek a katolikus szertartásúakkal a minorita Historia Domus szerint. Ez azonban nem lehetett tartós, mert 1715-ben Erdődy püspök lefogatta a görögök idős papját, mert bár névleg letette az esküt, azt nem tartotta meg, a keleti szertartást követte, és a karloviczi görög keleti gyűlésre is elment. A görög katolikus lakosság közül csak néhányan laktak a város más pontjain, így például Görög Tamás kereskedő lakott a város középpontjában, a piactéren, amelynek északkeleti szegletében helyezkedtek el a rácok boltjai.

A Rác-hóstya a Felsővárostól nyugatra fekszik, szintén kertváros, déli részében található a borkombinát. A XVI. század végén a törökök elől menekülve és velük együtt érkezve különféle balkáni népek költöztek Eger városába. A település északi részén laktak, földműveléssel, szőlészettel foglalkoztak. A magyarok egyetlen szóval rácnak illették őket, így lakóhelyüket is Ráchegynek nevezték. A hóstya szó a hóstát kifejezésből ered, melyet a német Hofstadt szóból vett át a magyar nyelv, az eredeti szóhoz hasonló jelentéstartalommal. A hostátok a városból kivezető utak mentén, alkalomszerűen keletkezett, vár(os)falon, vár(os)kapun kívüli településrészek voltak. Főleg a XVI. és a XVII. században használták a szót külváros jelentéssel.

Vissza